Ünnepelj velünk

2020.08.22.
16:00

Ajándékon ne gondolkozz, magaddal csak jókedvet hozz! Inkább add a menyecske táncnál, amit kis családunknak szántál!

Nap
Óra
Perc
Másodperc

Olvasd el a történetünk

Találkozás

2010.09.12.
Az első találkozásunk közel 10 éve történt az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Mind a ketten erre az egyetemre jártunk és az egyik előadáson egymás mellett ültünk. Elkezdtünk beszélgetni és ez a beszélgetés azóta is tart.

Összeköltözés

2014.05.14
Közel négy éve voltunk együtt amikor elhatároztuk, hogy megtesszük az első nagy lépést a kapcsolatunkban. Mindketten eljöttünk otthonról, kerestünk egy szuper kis lakást Budapest belvárosában és összeköltöztünk.

Bence születése

2016.03.25.
2016-ban elérkezett közös életünk egyik legszebb napja. Hosszas várakozás után végre megszületett a kisfiunk, akit Bencének neveztünk el. Azóta családként élünk együtt és a kis Bence minden egyes napunkat bearanyozza.

Eljegyzés

2019.12.24.
Kilenc közösen eltöltött év után úgy dönöttünk, hogy itt az ideje hivatalosan is összekötni az életünket, ezért eljegyeztük egymást. Az esküvőnk 2020 augusztusában lesz. Reméljük, hogy Te is ott leszel és együtt ünnepelsz velünk.

Helyszín és Menetrend

Barabás Villa – 1122 Budapest, Városmajor u. 44

Részt veszel a
nagy napon?

Részt veszel a nagy napon?

Kérjük a részvételi szándékodat legkésőbb 2020.06.22-ig jelezd.